7.rész

*Liam szemszöge*

 Nagyon haragudtam Zaynre, de amikor bocsánatot kért nem tudtam rá haragudni, mivel az egyik legjobb barátom. Úgy döntöttem,hogy Zayn helyett majd én kérek bocsánatot Lucytól. Felmentem a szobámba, átvettem a pólómat, egy másikra, és a melegítő alsót is egy farmerre cseréltem.

-         Srácok elmegyek Lucyhoz! – kiáltottam a többieknek.

Mindenki azt mondta hogy „oké”, kivéve Zayn , aki csak megforgatta a szemét. Elvettem a kocsi kulcsot a helyéről, beültem az autóba,és már indultam is Lucyékhoz. Amikor odaértem, egy nagy törést hallottam  házból, mintha egy tányért vagy egy vázát törték volna el. Aztán meghallottam Lucy hangját.

-         Hagyjál már békén, ez fáj – üvöltötte és hallottam hogy sír.

Biztos a nevelő apja megint veri. Gyorsan futásnak eredtem a ház felé, szerencsémre az ajtó nyitva volt.

-         Lucy! – mondtam kétségbe esve.

A konyhából hallottam a hangokat, ezért sietve arra indultam. A nevelő apja egy pofont kevert le neki, Lucy pedig lerogyott a földre. Brian, az apja, gyomorszájon rúgta Lout és ő   erre a mozdulatra össze görnyedt.

- Hagyja abba! – üvöltöttem rá.

- Liam menj el! – mondta Lucy elhalkuló hangon.

- Áhh, szóval te nem hagyod őt békén. – kérte számon Brian, és gúnyosan nevetett egyet.

Felém közeledett, majd megállt előttem egy fél méterrel, és éreztem az  illatát, na jó, inkább a szagát, ugyanis bűzlött az alkoholtól. Annyira büdös volt, hogy be kellett fognom az orromat. Ökölbe szorította a kezét, és felém lendítette hogy megüssön, de nem sikerült. Kivédtem az ütését, és a másik kezemmel a hasába ütöttem. Erre ő össze görnyedt és a földön fetrengett. Nyápic. Nincs ahhoz hozzá szokva, hogy őt ütik, csak lányokkal mer szembe szállni. Puha p*cs. Aggódva Lucyhoz fordultam, és láttam hogy nincs jól. Nem is szóltam semmit, csak fel vettem a karjaimba, és a kocsihoz vittem. El kell vinnem ettől a pasastól jó messzire. De hova?! A srácokhoz nem vihetem, egyből kérdezősködnének, és Zaynnel nem éppen puszi pajtások. Magamhoz nem vihetem, mert tuti hogy valamelyik paprazzi lefényképezne,és nem hiányzik egy új sztori. Már tudom,hogy hova viszem. Danielle, ő biztos segít nekem, ha megkérem. Gyorsan tárcsáztam számát, ő pedig az első csöngésre felvette.

-         Szia kicsim. – mondtam neki.

-         Szia. – mondta nekem, és azok a pillangók megint megjelentek a hasamban..de ez mindig így van,ha vele beszélek, vagy ha látom.

-         Egy kis segítségre lenne szükségem. – mondtam.

-         Oké, itthon vagyok,miben kéne segíteni? – kérdezte.

-          Oké. Maradj otthon, és én oda megyek, de nem leszek egyedül. – válaszoltam.

-         Rendben akkor várlak, szia.

-         Szia! – köszöntem én is el, és letettük a telefont.