5.rész.

*Lucy szemszöge*

Liam kiment az ajtón, én pedig lerogytam a székre. Zaynnek talán igaza van? Nem! Sosem gondolnék ilyet, hogy kihasználjam. Eleinte azt sem tudtam, hogy olyan nagyon híresek. Miért tenném? Igaz, az életem nem pont tökéletes, de akkor sem folyamodnék ilyenhez. Voltam már rosszabb helyzetben is. 
Felálltam, felvettem a kabátomat, adtam egy puszit az öcsémnek, aztán indultam is haza felé. Út közben még gondolkoztam ezen a témán, aztán arra jutottam, hogy hülyeség. Nem fog érdekelni Zayn, akármennyire is utál. Eszembe jutott az egyik vicces mondat: Hogyha a semmiért utálnak..akkor egyet tehetsz...adj okot neki rá!. Ezt fogom tenni. Ott teszek neki keresztbe, ahol tudok. 
Amint beléptem a bejárati ajtónkon, az apám üvöltése köszöntött. Sejtettem, hogy ebből nem fog semmi szép kisülni. 
- Hol a jó büdös francba voltál ennyi ideig?! – ordított rám, és rohant felém.
- Az öcsémnél. – mondtam, és indultam volna fel a szobámba, de megragadta a csuklómat.
Erősen szorította, és vissza húzott. Maga elé rángatott, és farkas szemet nézett velem. Messziről éreztem a büdös, alkoholos leheletét. Láttam a haragot a szemeiben, amit egyenesen nekem célzott. 
- Mit képzelsz te magadról? Ellent mondasz az apádnak? – ordított, és még jobban megszorította a csuklómat, mire megremegett a térdem. 
Fájt. Nagyon fájt. Szemeimből kicsordult pár könnycsepp. Felpillantottam rá, ő pedig még mindig haragos tekintettel bámult rám. 
- A kórházban voltam. Miért esik olyan nehezedre ezt felfogni.? – kérdeztem, mire elengedte a csuklómat, és a hajamba markolt. 
Körbecsavarta a keze közül, és hátra húzta, vele együtt a fejemet is. Megpróbáltam eltolni magamtól, de nem engedett, csak egyre jobban tépte a hajamat. 
- Ne feleselj velem kislány, mert megbánod! – mondtam egyenesen a szemébe, aztán elengedett. 
- Nem érdekelsz. Utállak. – suttogtam az orrom alatt, mire megállt. 
Vészjóslóan álltam ott. El akartam indulni, de mikor megmozdítottam a lábamat, hirtelen megfordult, és keze erőből csattant az arcomon. A fájdalomtól felordítottam, és a fejemhez kaptam kezemet. 
- Ezentúl gondolkozz. – mondta, de engem csak feldühített. 
- Utállak. Ki nem állhatlak. – ordítottam, mire ő megragadta a felkaromat, és erősen bele markolt. – Reménytelen idióta vagy. Kihasználsz mindenkit, és semmi nem vagy jó. Egy alkoholista..- mondta volna tovább, de újra egy pofont kevert le nekem, majd még egyet, és egyre erősebben. 
Hátraestem, le a földre. Onnan néztem, ahogy a szemei lángokat szórnak. A fájdalomtól már patakokban folytak a könnyeim, és éreztem, ahogy ég az arcom. Egyszer csak felemelte a lábát, és a gyomromba taposott. Felsikítottam a fájdalomtól, és összegörnyedtem. Következő pillanatban újra a lábát éreztem, csak most a vállamon, és a felkaromon. háromszor belém rúgott, majd megindult a konyha felé. 
- Ma már nem akarok felőled hallani. Takarodj a szobádba és aludj. – ordított, mire én nagy nehezen feltápászkodtam, és megpróbáltam felcammogni a lépcsőn. 
*************-
Másnap mikor felkeltem minden mozzanatom fájt. A karom a gyomrom és az arcom is lüktetett. Felkeltem az ágyból, és egyből a tükör elé álltam. A combomon, és a karomon jó pár kékes lilás zöldes folt. Remek! Az arcom teljesen piros volt, a szám pedig fel volt repedve. Besétáltam a fürdőbe, hogy megmossam a szemeimet, amikor csipogott a telefonom. 
„Átjössz egy kicsit?” – írta Liam. 
Kicsit haboztam a válasszal, de végül megírtam. 
„Fél óra és ott vagyok.” – elküldtem, aztán mentem öltözködni. 
Felvettem a szerelésemre egy vékony pulcsit, aztán előkotortam egy táskát, amibe a telefonomat és a kulcsomat raktam, és indultam is. 

*Zayn szemszöge* 

Mikor felkeltem kikászálódtam a kanapéra a többiekhez. Egyből minden szem rám szegeződött, mintha elvártak volna valamit tőlem. 
- Mit tettem? – kérdeztem, és leültem közéjük. 
- Inkább mit fogsz. Kérlek legyél normális. Átjön Lucy. – mondta Liam, mire felment az agyamban a pumpa. 
- Mi van? – néztem rájuk nagy szemekkel. – Ide is beengeded? Hát nincs olyan szent és sérthetetlen hely, ahova ő nem jön? – kérdeztem szinte ordítva, és éppen akkor csöngettek. 
- Számíthatok rád? – kérdezte Liam, mire én csak megforgattam a szemeimet. 
- Nem ígérek semmi jót. – mondtam, és Konyhába sétáltam. 
Csináltam egy kávét magamnak, amit megittam, aztán kivettem egy cigit a dobozából, és kimentem a teraszra. Utálom, hogy a  fiúk nem viselik el a szagát. Egész végig azon gondolkoztam, hogy vajon mit szerethet ennyire Liam azon a lányon. Tuti, hogy nem a belső és a külső szépségek miatt. Valamit titkolnak előlem. Tuti, és én ezt ki fogom deríteni...

*Liam szemszöge* 

Kinyitottam az ajtót, és Lucyvla találtam szembe magamat. Pulcsi volt rajta, ami csak egyet jelentett. 
- Beszélhetnénk négy szem közt? – kérdeztem, mire bólintott.
Felmentünk a szobámba, ő pedig egyből a z ágyra űlt, én meg mellé. 
- Mi történt? – kérdeztem, mire lehajtotta a fejét, és szipogott egyet. 
- Sejted. – mondta, és kitört belőle a sírás. – Miért? – ölelt át. – Miért én kaptam ezt a sorsot? – kérdezte. 
- Lucy, engedd meg, hogy segítsek neked. Költözz hozzánk. – mondtam, mire megcsóválta a fejét. 
- Az hiányozna még. Megkeresne. És amúgy is, Zayn nem lát szívesen. – mondta.
- Lucy! – kezdtem bele a mondtatba, de félbeszakított. 
- Nem Liam. Ne haragudj, de én ezt nem fogom csinálni. – mondta, és felállt, és kisétált a szobából. 
Utána mentem. Mikor leért a lépcsőn, ment volna ki, de utána mentem, és végül sikerült rávennem hogy maradjon még egy kicsit. Bár ne tettem volna. Zayn és közte egy „kisebb” konfliktus alakult ki....